A boldogságról

Egy rossz szóviccet el kell sütnöm elöljáróban: A boldogságRól ordítani tudnék. Elnézést kérek. Az igazság az, hogy a boldogságról csak dadogni tudok.

Mi a boldogság? Itt van nekünk Csíkszentmihályi MihályRészletek

A chicagoi egyetem magyar származású pszichológia professzora

aki "boldogságkutató". Eldöntötte, hogy tudományos módszerekkel megvizsgálja, kik és miért érzik magukat boldognak. Aztán itt van nekünk Jean LiedloffRészletek

Az USA-ban élő pszichoterapeuta.

, aki az Elveszett boldogság nyomábanRészletek

Egy könyv a kontinuum elvről, arról, hogy valaha tudtuk, mi illet meg minket valójában, de elfelejtettük, mert leneveltek róla azok, akik valaha szintén tudták, hogy mi illeti meg őket valójában, de lenevelték róla azok, akik valaha szintén tudták, hogy mi illeti meg őket valójában, de lenevelték róla azok, akik...

című könyvében leírja, hogy az úgynevezett nyugati (európai) kultúrában miért nem vagyunk (és szinte törvényszerűen nem is lehetünk) boldogok. Aztán van nekünk még egy Alexander Sutherland NeillRészletek

Skót pedagógus, pszichológus.

nevű iskolaalapítónk, aki arról írRészletek

Válogatott írások a pedagógiáról. Kötelező!

, hogy talán mégsem olyan reménytelen a boldogság projekt, legalábbis, ami a gyermekeinket illeti.

Vannak közöttünk boldog emberek? Találkozott már valaki olyan emberrel, aki látott már olyan embert, aki látott már boldog embert? Na persze a zacskósleves-reklámban, meg a legkirályabbsör-reklámban, meg a legűberkirályabbautó-reklámban, meg a márnincslábgombám-reklámban hemzsegnek a boldog emberek és a boldog családok. Csak miközben ezeket nézzük, nem tudunk másra gondolni, mint arra, hogy mi magunk meg sem közelítjük ezt az ideált. Ezért vagy kiröhögjük a marketing mesevilágot, vagy bedőlünk és vásárolunk. Mert azt hisszük, hogy majd attól. Minden reklám azt sugallja, hogy ha megveszed a hirdetett terméket, majd boldog leszel. Ezek szerint most nem vagy az. Nem csak a marketing világ, hanem a politika is a majd egyszer boldogok leszünk ígéretből él. Sőt a vallás is. Majd a Menyországban. No de csak azokat lehet a boldogság ígéretével csalogatni, akik itt és most nem azok. Az a tény, hogy a boldogság ígérete olyan kelendő árucikk, arról árulkodik, hogy a boldogság, mint kézzelfogható, minden pillanatban jelenlévő evidencia, nem létezik. Boldogságot azoknak lehet ígérni, akik azt nem birtokolják. A boldogság hiányát annyira megszoktuk, hogy fel sem merül a mindennapi életben az iránta való igény. A boldogság egy örök ígéretté, soha el nem érhető céllá vált. Pedig ott van az orrunk előtt, bárki által bármikor elérhető formában, tök ingyen, csak eltakarja előlünk egy vakfolt. Ha fölnövünk egy bizonyos anyanyelvi környezetben, akkor az első idegen nyelvvel való találkozás alkalmával csak hápogunk. Ez a vakfolt. Nem értjük a dolgot, nem tudjuk hová tenni. Nincsenek eszközeink, amikkel kezelni tudnánk a helyzetet. Persze a mai világban egyáltalán nem meglepő dolog, hogy más nyelvek léteznek. A boldogság nyelvét azonban szinte senki sem beszéli ma a Földön. Nincs mihez viszonyítani, a boldogság megpillantását és átélését megakadályozó vakfolt globális. Vagy csak én nem utaztam még eleget.

LiedloffRészletek

Az USA-ban élő pszichoterapeuta.

szerint az embergyerek támaszt bizonyos elvárásokat a külvilággal szemben. Ezek az elvárások arra alapulnak, hogy az embergyerek évmilliókon át nem találkozott más környezettel élete első évében, mint az anyja teste, akihez mindig szorosan kapcsolódott. Ezeket az elvárásokat nem lehet pár ezer év alatt kiírtani, vagyis az a néhány generáció, aki (ki tudja, milyen agyament oknál fogva) az utóbbi egy-két ezer évben nélkülözni kényszerül az anyai test közelségét, szükségszerűen neurotikus, abnormális lesz. A gyermeknek az az elvárása, hogy ő alapértelmezett módon jó és szerethető, szintén sérül, ha a szülők csak feltételek teljesítése árán hajlandók őt szeretni. Ez manapság olyannyira elfogadott, hogy senkinek sem tűnik fel, mennyire abnormális. Egy egész kultúra épül arra a kereszténységre, amelyik örökké csak ígéri, de (főleg a jézusiRészletek

Jézus az Újszövetség és a kereszténység központi személyisége, a legnagyobb hatású vallási alakok egyike.

tanításoktól teljesen elrugaszkodott katolikus egyház) a mostban minden erejével bűnnek nevezi és tiltja a boldogságot.

Minderre rátesz egy lapáttal a mai fogyasztói társadalom, amelyik mindent megtesz azért, hogy véletlenül se vegyük észre az igazi boldogság-lehetőségeket, amiknek semmi közük a pénzhez, meg a biffidus essensishez, meg az összes marhasághoz, amit ránk akarnak sózni (ne legyünk demagógok: amiket mi magunk akarunk magunkra sózni, hisz mindannyian részt veszünk ebben az ostobaságban). Az egész (épp időszerű) karácsonyi ajándékvásárlási őrület azt a mélységes boldogságigényünket próbálja teljesen aberrált módon kifejezni, hogy a tél leghosszabb éjszakáján gyertyát gyújtunk, és azt ünnepeljük, hogy innen már csak egyre jobb lesz, hosszabbodnak a nappalok és végre elindulhatunk a tavasz felé. Miért kell nekünk mindent ilyen nyakatekert módon kifejezni? Miért nem lehet egyszerűen kimondani, hogy a sötétség szar, amit legszívesebben átaludnánk (de nem lehet, mert munkába kell menni), miért nem lehet kimondani, hogy aktákat tologatni unalmas, hogy négykor kelni embertelen, hogy tekintélytiszteletet követelni tisztességtelen és hogy az egész úgy szar, ahogy van?

Amikor a zord atya fel akarja készíteni a gyermekét a kemény életre, akkor ő maga a kemény és azzal, hogy ezt a keménységet az életre keni, csak azt fedi el, hogy képtelen érző emberként viselkedni. Amikor a hivatalnok egy tollvonással százezres büntetést ír elő, vagy kilakoltat, mert "ez a törvény", akkor nem létező dolgok mögé bújva próbálja eltakarni érzelmi impotenciáját. Az ember alapvetően érző és társas lény, ami azt jelenti, hogy csak személyes kapcsolatot ismer, vagyis valaki vagy barát, vagy nem létezik, nem ember. Márpedig két lábon áll, beszél, tehát elvileg ember, mégis tárggyá, "lakos"-sá, "ügyfél"-lé, "szavazó"-vá silányul, mert idegen, arctalan tömeg, mert sokan van, mert pótolható, mert névtelen. De ez csak álca, tudna bárki személyes kapcsolatot létesíteni egy fél perc alatt, de a tömeg mögé el lehet bújni és el lehet leplezni, hogy én magam már nem vagyok ember, mert nem érzek, nem merek érezni. Tök jó, hogy vannak zsidók, cigányok, buzik, liberálisok, fideszesek, emeszpések, menedzserek, lúzerek, fradisták és emtékások, tanárok és diákok, szülők és gyermekek, mert el lehet bújni a szerep mögé és lehet szidni a másik tábort, mert így megússzuk azt, ami a legfontosabb (és legegyszerűbb) volna, hogy emberek legyünk kakával, pisával, Örömódával. De soha nem voltak körülöttünk emberek, akik megmutatták volna, hogyan kell csinálni az ilyesmit, úgyhogy termékek és műszavak mögé bújva próbáljuk megóvni emberségünk gyemekkorunkból fennmaradt emlékként őrzött roncsait és lebeszélünk mindenkit (elsősorban a gyerekeinket) arról, hogy megosszák, amit valóban éreznekRészletek
Azt mondják az okosok, hogy a cápa nem tudja áthajtani a vizet a kopoltyúján. A csontos halak, mint a ponty, vagy a csuka tátogatnak a szájukkal, hogy oxigéndús vizet áramoltassanak át a kopoltyúikon, hasonlóan ahhoz, ahogy mi vesszük a levegőt. A cápa viszont az ősibb porcos halak közé tartozik és nem képes mozgatni a vizet, ő maga mozog benne. Folyton úsznia kell, hogy meg ne fulladjon. .

Boldog csak autonóm ember lehet. Annak ellenére, hogy mindenki ismeri a közmondást, miszerint:

A pénz nem boldogít

manapság mindenki azt hiszi, hogy az autonómia pénzkérdés. Általában azt mondjuk, kell a fenének sok pénz, elég annyi, amennyi épp elég. Ez viszont függés, tehát nem autonómia. Azért kell az a kevés pénz, mert el kell tartani a gyerekeket, vagy segíteni az idős szülőket (tehát nem magunkért, hanem másokért)? Ez is függés. Eckhart TolleRészletek

Német származású, jelenleg Kanadában élő spirituális tanító.

azt kérdezi:

Szükséged van valamire most, ebben a pillanatban?

Ha az a "most, ebben a pillanatban" elég rövid (vagyis tényleg most), akkor a válasz csak "nem" lehet. Ha a jelenben élsz, megszabadulsz minden kötöttségtől és megnyílik az út a boldogság felé. Az összes többi illúzió és függés. Sikeresen leszoktattak minket arról, hogy elhigyjük: a boldogság itt és most jár nekünk. NietzschévelRészletek

Német filozófus.

szólva: Tessék veszélyesen élni!

Utóirat

A nyugati kultúrában paradox módon csak akkor szokott megnyílni az ember előtt az igazi boldogság lehetősége, amikor mindent (vagy valami nagyon fontosat, például egészség, közeli családtag) elveszít. Miért? Mert csak ekkor döbben rá arra, hogy ki is ő valójában, pontosabban arra, hogy ki nem. Ez vezet (jó esetben) valódi autonómiához, az pedig valódi boldogsághoz. Az, hogy "a boldogság itt és most jár nekünk" nem azt jelenti, hogy járnak nekünk dolgok (pénz, szerető család, kidolgozott felsőtest), amik majd boldoggá tesznek minket, hanem azt (és ez az, amiről sikeresen le lettünk nevelve), hogy a boldogság mindentől függetlenül, alanyi jogon, itt és most jár nekünk.

Még egy (kissé dühös) utóirat

[2010. 02. 16.]
A fenti utolsó mondathoz kapcsolódva: az egy tévhit, hogy a dolgok tesznek boldoggá. Az meg különösen agyament européer tévhit, hogy a pénz, meg a tulajdonlás. Szart! A test az elsődleges boldogságforrás. Nem a kéjre gondolok, meg a pornóiparra, hanem a test minden rezdülésére, illetve mindarra, ami a testünkön keresztül nyilvánul meg, árad(na) ki a világba. Szép és lassú, vagy kecses, könnyed mozdulat, ölelés, simogatás, kedves szó, mosoly, fülcsiklandó dallam. A testünk milyenségéről alapvetően nem tehetünk, "fentről" kaptuk, az eszünkkel és az elveinkkel, amiket oly sokra tartunk és amelyek miatt embernek érezzük magunkat meg sem tudjuk közelíteni azt a komplexitástRészletek
Csíkszentmihályi MihályRészletek

A chicagoi egyetem magyar származású pszichológia professzora

az A fejlődés útjaiRészletek

A nagy sikerű [forrás:Flow - Az áramlat] című könyv folytatása.

című könyvében a következőképpen definiálja a komplexitást:

Komplexnek az erősen differenciált és integrált rendszert nevezzük.

Mi közünk lehet nekünk ehhez az egészhez? , amit a test jelent. Az élő test ésszel felfoghatatlan módon összetett és kreatív csoda, amit kutya kötelességünk volna szabadjára engedni, de mi szabályok, ruhák, elvek és hitek kalodájába zárva sanyargatjuk. Az "élő test" kifejezés alatt nem csak a fizikai testet értem, hanem azt is, amit hagyományosan léleknek, illetve szellemnek szoktak nevezni. A humort, a szerelmet, a művészetet, a mozgás céltalan és haszontalan örömét. Aki látott már macskát játszani, kutyát a mezőn szaladgálni és nem intézte el a dolgot egy kézlegyintéssel (vagy dorgálással), azt esetleg megérinthette már a testben rejlő és minden áron megnyilvánulni akaró féktelen kreativitás és kiáradás. Ezek az egyelőre kevésbé domesztikált élőlények még kihozzák magukból a lehető legtöbbet, pontosabban még hagyják, hogy rajtuk keresztül kiáradjon, megnyilvánuljon az élet: nagyokat ugrálni, gyorsan futni, vadászni, illattól, íztől megrészegülni, zabálni, ha van mit és párosodni, ha van kivel. Nem bírálják felül Isten művét, hanem teljes mellbedobással igent mondva rá megvalósítják a csodát, sőt igyekeznek hozzátenni is valamit, még jobban csinálni. Egy kutya száz százalékban, a nap 24 órájában kutya, nem teszi magát zárójelbe egy munkahelyen napi 8 órára, udvariaskodó társaságban másik 8 órára, nem aggódik a holnap miatt, nem szab feltételeket, nem támaszt elvárásokat, nem, vagy alig alkalmazkodik olyan szabályokhoz, amelyek nem a kutyaság mélységeiből fakadnak és főleg nem féli a halált, mert most épp él.

Nekünk embereknek is hasonló odaadással kellene szabadjára engednünk emberi mivoltunk mindazon mélységeit és magasságait, amik megadattak nekünk. Az nonszensz, hogy ha egy gyerek visít, akkor nem hagyják, vagy szaladgálás helyett iskolapadba kényszerítik. Azért van torka és lába hogy használja őket. Ha figyelni akar, majd elhallgat, ha tanulni, majd leül. Bízzunk benne. Ha mi nem bízunk benne és fogadjuk el, akkor örökre kettéhasad, valódi lénye elhal és bár néha látjuk majd mosolyogni, ez a mosoly inkább torz vigyor lesz és biztosan tudhatjuk, boldogtalan. Mert nem lehet az, aki ő valójában. A boldogság az a fizetőeszköz, ami jelzi nekünk, hogy jó úton járunk és Isten műve dolgozik rajtunk keresztül. Hogy jövök én ahhoz, hogy ezt felülbíráljam, mert valaki megemlíti, hogy túl élénk vagyok, vagy mert már nem divat a hónaljszőr?

Azt mondják az okosok, hogy szellemi képességeinknek csak mintegy tizedét használjuk a mindennapi életben (ez is bőven elég ahhoz, hogy kivágjuk az összes fát és lebetonozzuk a réteket). Pedig minden szerv, minden eszköz működni akar és ha nem teheti, pótcselekvésbe menekül: tulajdon hajszolása, uralkodás, mechanikus szokások, iparvágányok. Milyen tragikusnak tartjuk, ha valaki kerekesszékbe kényszerül, ugyanakkor ki nem szállnánk az autóból, amíg még átélhetnénk a gyaloglás örömét. Az emberi agy pedig a Világegyetem egyik legnagyobb csodája, de mi azt is hülyeségekre fecséreljük. Azért teremtette volna Isten (vagy jött létre magától, ez itt most tök mindegy) ezt a csodát, hogy arra használjam, hogyan kereshetnék még több pénzt, hogyan tegyem tönkre a konkurrenciát, hogyan építsek még betonbiztosabb egót magamnak? Einstein agya (fizikai felépítésében) tök átlagos agy volt, attól volt ő más, hogy hagyta, hogy ez az agy tegye a dolgát. Mindannyiunknak egy-egy Mozart-nak kéne lennünk, ehelyett nyalunk felfelé és rúgunk lefelé, szűkkeblűen mérjük a szeretetet és nyüszítünk a legkisebb fájdalomtól. Ez Isten arcul köpése.