Az egészségről

Gyakran játszadozom azzal, hogy megkeresem egyes szavak ellentétét. Ez sokszor vicces eredményre vezet: hajléktalan - hajlékony, lakatlan - lakatos; néha azonban meglepő tanulságokkal szolgál. Például mi az egészség ellentéte, a betegség? Nem. Az egészség ellentéte a részség.

Ilyen hülye szó persze nem létezik, legalábbis egyelőre. Az egészség ellentéteként általánosan használt betegség fogalom valójában abnormálist, rosszul működőt, esetleg torzat, természetellenest jelent, valami rosszat, ami nem úgy van, ahogy lennie kéne, ezért meg kell a szükséges lépéseket tenni ahoz, hogy ismét úgy legyen, ahogy kell. De mi van akkor, ha az egészség elvesztésekor fellépő betegség nem egy kívülről ránk törő valami, ami ellen tenni kell, hanem annak a jele, hogy nem az egésznek megfelelő életet élünk, hanem elvesztünk a részletekben, kiléptünk az egészségből a részségbe?

Minden rendszer egy nagyobb rendszer része és mindig szubjektív, illetve kontextusfüggő, hogy mit tekintünk éppen egésznek. Általában azt tekintjük egésznek, ami önmagában is működőképes, integritását a környezettől függetlenül is megtartja. Legalábbis látszólag, vagy egy bizonyos ideig. Önmagában egész egy vízmolekula, mert bizonyos körülmények között (3-4000 C° alatt) stabil, ugyanakkor sok vízmolekula együtt egy nagyobb egészt (csepp, tócsa, tenger) alkothat. Ha a tócsát felszárítja a nap, a tócsa megszűnik, de az egyes vízmolekuláknak kutya bajuk sem lesz, megy mindegyik a maga útján. A testünk sejtjei hasonló módon építenek fel minket, azzal a különbséggel, hogy az egyes sejtek a többiek által alkotott környezetben érzik magukat a legjobban, a test egészéből kiszakítva sérülékenyebbek. Egy környezetéből kiszakított sejt feltehetően hamarabb elpusztul, mint egy olyan, amelyik a testben marad, de példaként felhozható egy szerv is (a sejthez hasonlóan ez is egy része az egésznek), például a szív, ami egész jól elvan a testben 60-80 évig, de a testen kívül baromi macerás életben tartani. Olykor tehát az egész visszahat a részre. Ilyen az ember is: egészek az egyének, ugyanakkor a család, a helyi közösség, a nemzet részei is egyben. A nagyobb egységek híján is elvagyunk, de az már nem az igazi. Önmagában egész minden labdarúgó, de ha a meccs közben a saját csapatának kapujába lő gólt, akkor kilépett a maga felett álló csapat egészségéből és saját részségét tette egészséggé. A gól akár nagyon szép is lehet, de az adott kontextusban hiba. A pályán ugyanis nem 22 labdarúgó játszik, hanem két csapat.

Arra akarok kilyukadni, hogy amit mi betegségnek nevezünk, az talán csak kiszakadás egy nálunk nagyobb egészből. Már az egyénen belül is előfordulhatnak olyan részségek, melyek betegséget okoznak, ilyen például a tudat és az ösztönök kettőssége, ami kiesés a kettő által eredetileg alkotott egészségből. Ez esetben a tudat túlsúlyba kerül és nem hajlandó tudomásul venni azt, hogy nem csupán egy önmagában álló egész, hanem egy nálánál nagyobb egység része. Hasonlóan, ha egy sejt "elfelejti", hogy egy nagyobb egység része és önmagát egészként istenítve osztódni kezd, akkor az orvos rákot diagnosztizál. Persze nem gondolom, hogy a rákos sejt tudatosan "cselekszik", csak próbálok párhuzamokat találni a jelenségek között.

Ha az ember (akár az egyes egyén, akár az emberiség) nem veszi figyelembe azt, hogy egy nagyobb rendszer része (megint csak egyedileg és összességében egyaránt), akkor az betegséghez vezet, illetve ez már maga a betegség, ami előbb utóbb visszahat az egyedre is. A rákos sejt is elpusztul, ha meghal az, akit megmérgezett, annak ellenére, hogy rövid ideig győztesnek tűnhet, hiszen elérte, amit akart, növekedett és elszaporodott a test többi sejtjének kárára. Csak azt nem vette figyelembe, hogy az ő győzelme annak a magasabb rendű egységnek a pusztulásával jár, amelynek ő maga is a része.

Ha körülnézünk, azt látjuk, hogy az emberek nagy része elsősorban önmagát tekinti az elsőrendű egésznek, figyelmen kívül hagyva azokat a nála nagyobb rendszereket, amelyeknek része. Ha elmerülök a habzsolás, vagy az alkoholizmus részségében és nem veszem figyelembe a felhalmozódó zsírt, vagy a széteső májat, akkor ugyanúgy elveszítem az egészséget, mint a szükségletei felett fogyasztó emberiség, amely zsírpárnák helyett soha nem látott méretű szeméthegyeket halmoz fel a Föld bőre alatt és módszeresen kiirtja a Föld tüdejét. Amikor nem vesszük figyelembe a környezetvédők egyik legfontosabb jelmondatát (főleg az első felét):

Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan

akkor a felettünk álló egészséget fenyegetjük, melynek pusztulása minket is magával sodor, sőt már jóval előbb visszaszivárog belénk mérgek és romboló gondolatok formájában.

Persze van remény. Az egyik (számunkra nem túlzottan vigasztaló) az, hogy a nálunk jóval nagyobb rendszerek életében csak tüsszentés lesz az a kataklizma, ami minket végleg elsöpör. A Föld kacagva fogja túlélni azt a múló rosszullétet, amit az emberiség jelent. A bioszféra már jobban megsínyli a dolgot, de feltehetően az is hamarosan felépül ismét. Talán abban is reménykedhetünk, hogy rendbehozhatjuk annyira a dolgainkat, hogy velünk fusson tovább a szekér, bár vannak olyan rendszerek, melyek akkor élnek túl, ha a részeik időnként elpusztulnak. A testünk legtöbb sejtje például többször is lecserélődik az életünk során, valószínüleg ez szükséges az egész test túléléséhez. Talán vigaszt meríthetünk abból, hogy egyéni pusztulásunk fontos egy nálunk magasabb rendű egész fennmaradása szempontjából. Ha ezt jelenleg még nem érezzük elég vigasztalónak, gondoljunk arra, hogy bennünk lehet a hiba és ideje magunknál feljebb tenni azt, amit egésznek tartunk.

Azt hiszem, már évezredek óta keressük azt a felettünk álló és minket is magába foglaló rendszert, ami megmagyarázza, illetve egy tágabb egészség kontextusába helyezve megszünteti részségünket. Keressük egymásban (párkapcsolat), a nemzetben, Istenben több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel. Jó irányba kapirgálunk (felfelé), de az eredmény még nem az igazi. Mostanában felbukkant pár új próbálkozó (többek között Eckhart TolleRészletek

Német származású, jelenleg Kanadában élő spirituális tanító.

, vagy Ghislaine Saint-Pierre LanctotRészletek

Kanadai orvos(nő), író(nő). A neve helyesen: [b]Lanctôt[/b]

), akik elsősorban a tudat átalakítását vették célba, érdemes meghallgatni őket. Valószínüleg sokkal jobb az általuk felfedezett út (mert egy magasabb szintű egészben gondolkodnak), mint a nyugati orvoslásé, amelyik csak a részproblémát vizsgálja és okként tünteti fel a tünetet (érdemes elolvasni Szendi GáborRészletek

Pszichológus, író.

ezzel kapcsolatos könyveit). A fent említett három szerző közül talán Lanctot asszonyRészletek

Kanadai orvos(nő), író(nő). A neve helyesen: [b]Lanctôt[/b]

képviseli a legradikálisabb elveket: túlélés helyett élni mindenáron, inkább a halál, mint az orvos (aki ugyebár elodázhatja a halált, de megszabadítani nem tud tőle).

Én egyelőre egészséges vagyok és úgy gondolom, elkerülöm az orvost, ameddig csak lehet, ám az sem kizárt, hogy visítva menekülök majd a karjába, ha megbetegszem. Ha így lesz, akkor is szívesen látnék egyre több olyan embert, aki elég bátor ahoz, hogy az életet úgy fogadja el, ahogy van, a halállal együtt.