Karácsony előtt

Minden évben hivatalos vagyok a nagyobbik onokám iskolai karácsonyi előadására. Idén megtréfált bennünket az idő. Annak ellenére, hogy jókor elindultunk, sajnos lekéstük az előadást. Nagyon bántott, ilyen még nem fordult elő. Többen sorstársak csoportba verődtünk és megbeszéltük a világ sorát, a színház előtt. Kellemesen csevegtünk erről, arról, oldotta a feszültségemet. Megegyeztünk sok mindenben, például abban is, hogy, 1: 0 az idő javára, noha felkészültek az illetékesek a feladatra. A témát tovább fonva az egyik hölgy panaszkodott: felszállnak a buszra a kukát turkálók, összefogdossák a kapaszkodót, és egyébként is büdösek. Mosolyogva mondtam neki: csak egy hajszál választ el bennünket. De úgy vettem észre, hogy nem igazán érti, amit mondtam, és tovább fűzte a gondolatot: nem kéne, hogy felszálljanak a buszra. Van, amin segíthetünk, válaszoltam, ha hazaérünk kezet mosunk. Viszont az ő sorsuktól lehet, hogy csak egy hajszál választ el bennünket. Igaza van, mondta megadóan és csevegtünk tovább, másról.