A globalizációról
Egyszer hallottam egy elmés megjegyzést a globalizációval kapcsolatban:
A globalizációt nem csinálják, hanem történik.
Lehet ellene tüntetni, lehet szidni a bankokat, a McDonald's-t (-ot, -et, -öt???), de mindez értelmetlen. A globalizáció akkor is létezni fog, ha betiltjuk.
Egyszerűen azért, mert mi magunk csináljuk, aktívan részt veszünk benne. Felveszük a hitelt és bemegyünk a hiper-szupermarketbe, spanyol epret veszünk és nagyon szeretnénk magyar bort eladni Venezuelának. Vályogház helyett téglaházban szeretnénk lakni és az ablak körül lapos köveket ragasztunk a falra mediterrán stílusban, miközben olyan zöld gyepet szeretnénk, mint a brit birkalegelő.
Az übermagyarnak kikiáltott Kárpátia zenekar a Missisipi deltájának környékére behurcolt afrikaiak európai dallamokkal kevert zenéjén (rhythm and blues) alapuló rockzenét játszik, Kőbányán Eminemet hallgatnak a tinédzserek (teenager), "ímélt" küldünk, "esemest" fogadunk és "fájlokat" törlünk, miközben siratjuk az elvesző hungarikumokat, a libamájat, a tokajit és a pirospaprikát (Amerikából származik).
Hiába minden, az információ olyan gyorsan körbeér a Földön, hogy hamarabb értesülhetünk Michael Jackson haláláról az autórádióból, mint arról, hogy levitte a házunk tetejét a délutáni vihar. Pedig az utóbbihoz lényegesen több közünk van. Nincs mit tenni, a kultúrák felhígulnak, de felmerül két kérdés:
- Valóban olyan rossz ez?
- Ha van benne valami jó, mi az?
Úgy tűnik valóban rossz ez a dolog, mert elvész sok olyan unikális érték, ami eddig színesítette a világot, bár a korábbi évek lassabb információáramlása miatt ez a tarkaság nem is volt egy pillantásal átlátható. És mi a jó oldala ennek az egésznek? Például az, hogy az utóbbi években az úgynevezett keleti kultúra megtermékenyíteni látszik a nyugateurópait. Bár globális szinten az utóbbi térnyerése tagadhatatlan, az egyes személyek szintjén jelentős nyitás tapasztalható az előbbi irányába. Az is tény, hogy a kultúrák keveredése gyakran jár szellemi felpezsdüléssel, legyen szó például a római birodalomról, vagy az Ibériai félsziget mór megszállásáról.
Bedőlhetünk az új és még csillogóbb varázstermékeknek, de ugyanakkor srófolhatunk egyet a bemeneti szűrőnkön és az egyik marketingdumából okulva felismerhetjük a báránybőrbe bújt másik farkast, vagyis fokozhatjuk tudatosságunkat Nem létező esszé.
És kialakul a Világfalu. Igaz, hogy elvesznek a népviseletek, de ha az a helyzet, hogy a brazíliai őserdők kivágása olyan viharokat okoz, ami leviszi a házam tetejét Celldömölkön, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy az elveszett népviselet utáni sírással töltsem az időt, vagy szembenézzek a valósággal és hőszigeteljem a házamat. Utóbbi lépéssel tettem valamit a globális problémák megoldásáért, pontosan annyit, amennyi ebből rám tartozik, az előbbivel viszont csak tüneti kezelést hajtok végre.
Hozzászólások
Egy év múlva...
Stílszerűbb lett volna 2010 július 27. helyett július 28.-án megírni ezt a hozzászólást, de holnap nem érek rá.
Ma is egyetértek azzal, hogy nincs semmiféle rossz szándékú titkos összeesküvés, ami azt tűzte volna ki célul, hogy eltűnjenek az egyes régiókra jellemző ízek, viseletek, zenék csak azért, hogy a multik jól járjanak. A multik vezetői egyszerűen csak számokat látnak és a saját értékrendjük keretein belül a legjobb szándék vezérli őket: növelni akarják a bevételeket és mi lelkesen részt veszünk ebben, amikor minden sz*rt megveszünk és elfelejtjük, kik vagyunk valójában. Konkrét felelős nincs ebben az ügyben, senki nem tehet semmiről. A régiek Mammonra mutogattak és feltehetően igazuk volt, ugyanis egy személyek felett álló, önálló erőről van szó. Az ateisták most nyugodtan kacaghatnak és gúnyolódhatnak a régi elképzeléseken, melyek önálló személyiségként fogalmaztak meg bizonyos törvényszerűségeket, de nincs igazuk, mert tök mindegy, hogy személyiségként vagy természeti törvényként fogalmazunk meg valamit, ha le akarjuk győzni, meg kell valahogy nevezni.
Az alaptétel ez: "a több pénz jobb, mint a kevesebb". Pontosan ugyanígy gondolja a multinacionális cég vezetője és Kovács Kálmánné celldömölki kisnyugdíjas. A multicég vezetője ezt az alaptételt úgy valósítja meg, hogy növelni szeretné a bevételeket, Kovács Kálmánné pedig úgy, hogy inkább az új hipermarketbe jár vásárolni a sarki kisbolt helyett, mert az előbbiben olcsóbb a párizsi. Mindketten ugyanannak az mechanizmusnak engedelmeskednek és az eredmény a globalizáció, amit tulajdonképpen senki sem akart, csak megtörténik. A régiek ezt a "senki sem akarta csak megtörténik" dolgot személyesítették meg és nevezték Mammonnak.
Kovács Kálmánné vagyok Celldömölkről, ...
... és csak annyit szeretnék kedveskéim itt hozzászólni, hogy én tartok tyúkot, és disznót is vágunk a Kálmánnal évente, de mi nem trükközünk, amikor a környékbelieknek eladunk pár tojást, a legpompásabbakat adjuk oda, nem vizezzük és mócsingoljuk a kolbászt sem, abban a legjava van benne!
Persze, hogy nálunk is "a több pénz jobb, mint a kevesebb". De azért a kicsike többletért oda nem adnám a becsületemet!
A minap láttam a TV-ben egy ismeretterjesztő kisfilmet, ott bizony kiderült, hogy laboratóriumokban állítanak elő különféle aromákat. Pl. a húspogácsát úgy csinálják a gyárban, hogy vesznek egy adag sülthús-íz aromát, századfokra kiszámítják, hogy a húst (aminek a fele zsír és belsőség) mennyire kell felmelegíteni, hogy éppenhogycsak ne legyen nyers, és az aromával érik el azt az illúziót, hogy megsült az a hús! Ennyire olcsóbb volna az aroma, mint a sütés? Hát én azt mondom, hogy ezt egye meg vacsorára az, aki kitalálta!
A mai asszonyok jobban járnának, ha kiszámolnák, hogy a piacon vásárolt színhúsból feleannyiba sem kerülne az otthoni húspogácsa, és az ráadásul még ezerszer finomabb is, és soha többé nem fognak ilyet venni a boltban!
Meglátjátok, hogy akkor majd a cégvezető össze fog hívni egy brainstormingos meetinget a marketing-managereivel (ugye jól írtam, a Kálmán is azt mondja, hogy jól írtam), és úgy dönt, hogy abbahagyja a trükközést!
Hát lehet, hogy időnként hozzájárulok a hipermarket profitjához tíz deka párizsi erejéig, de higgyétek el, hogy olyan sok időm nincs is a hipermarketbe menni, mert sok az unoka, a Kálmánnal is sok még a megbeszélnivaló, az udvar is nagy már a mi karunknak, a kórusba is menni kell, aztán a szomszédban esküvő lesz, oda sütök, ha nem marad a víz a mederben, még az is lehet, hogy lapátolni is kell menni, de nem is sorolom tovább, hogy mennyi dolgom van, mert ez már messzire vezetne el a globalizációtól, a fő témától.
Kézcsókom kedves Kovácsné!
Ez a kulcsmondat: "De azért a kicsike többletért oda nem adnám a becsületemet!" Pénz, vagy szív? Mennyiség, vagy minőség? Az utóbbi időkben az előbbi érv (pénz és mennyiség) tűnik kifizetődőbbnek. Ezért nem csak a kiagyalók, hanem a fogyasztók is felelősek! Lehet, hogy személy szerint Ön nem, de az átlag... És az átlag nagy úr, mert a globalizáció nem emberekkel, hanem számokkal foglalkozik. A "kifizetődés" fontosabb, mint a szeretet. A fogyasztó számára is!
Sajna a brainstormingos meeting eredménye sosem lesz egyszerűbb, élhetőbb, kedvesebb világ. Sosem lesz vége a trükközésnek. Valószínüleg tényleg olcsóbb sülthús-íz aromát használni, mint megsütni a húst, hiszen a cég sokkal nagyobb energiát fektet az olcsóságba és a marketingbe, mint az emberségbe, vagyis inkább megfizet egy kémikust, mint száz szakácsnőt. A trükközésnek csak akkor lesz vége, ha a teljes lakosság távollétével és a multicégek termékei iránti közönyével tüntet, vagyis egyszerűen nem lesz eladható a mű-termék. Nem kell itt laborral bevizsgáltatni, szaktekintélyekre bízni a minőség kérdését, elég megvizsgálni a szándékot józan paraszti ésszel: mi a fenét keres itt egy osztrák, francia, belga, amerikai cég? Pénzt!
kapzsiság?
Sokat szoktam gondolkodni azon, hogy miért olyan erős a az emberek részéről a tárgyak iránti vágy!? Mért annyira fontos tárgyakat birtokolni?
Persze sokféle gyűjtögető van, pl. a bélyeggyűjtőtípus, aki egy bizonyos sorozat birtoklására vágyik, vagy aki a legfrissebb műszaki cikkekre, vagy az utánzó, aki a másik személy tárgygyűjteményét másolja le folyton.
Persze az olyan ember, aki szellemi értékekért rajong, szintén gyűjtő, mert felhalmozni akar minél több gondolatot.
Vannak, akik bizonyos élményeket, eredményeket habzsolnak: utazás, hullámvasút, csajozás, tanulmányi eredmény, rang, kinevezés stb.
Vajon a felsoroltak (és a nem felsoroltak) közül melyik az, ami csak saját magunknak szól?
Amiben akkor is örömünket lelnénk, ha nem lennének „példák”, reklámok előttünk?
Egyáltalán az emberi gondolkodásban van e abszolút érték?
Első lendületre, erre azt válaszolhatnánk, hogy mindenkinek a szubjektív igénye szerint határozható meg. Csakhogy, az embereknek töredéke független gondolkodású, vagyis a legtöbb ember érzései kívülről irányítható!
Erre egy szemléletes példa a divat, ami hülyét csinál az emberekből, és én jól ki is nevetem őket ilyenkor… Gondoljatok csak arra, amikor divatba jött a magas talpú cipő! Szerintem az valami botrányosan szánalmas volt a viselőire és általában a divatkövetőkre nézve! Főleg visszatekintve. Jót röhöghettek a háttérben a kitalálói. Ehhez képest a szupermarket turizmus egy magas színvonal.
Vagyis a globalizáció teljesen emberi!
Nekem zavaros
Először felteszed a kérdést: "Mért annyira fontos tárgyakat birtokolni?" Ez már önmagában is megér egy misét. Azt mondod, valójában nem fontos, csak így tanultuk (a szüleinktől, a reklámokból)? Igazad van! Ezek szerint nem bízhatunk a rekámokban (naná), no de a szüleinkben sem? Sajna bennük sem! És az ő szüleikben? Bennük sem és az ő szüleikben sem és az övékben sem és így tovább... Hol történt az első defekt? Talán a bibliai Édenkertben? Nem is olyan nagy hülyeség az a kereszténység :)
Aztán: "...az emberi gondolkodásban van e abszolút érték?" Szerintem igenis van, csak sok generáció és reklám óta nincs tisztázva, hogy mi is ez az abszolút érték pontosan. Ha evolúcionista nyelvezettel akarom megfogalmazni, akkor ez az abszolút érték az, hogy az ember az első lény, aki csak úgy élhet teljes életet, ha személyes életébe beemeli a személyes életen túlit. Ködös? Pedig egyszerű! Minden, ami a halál pillanatában elveszíthető, értéktelen: vagyon, javak, műveltség, élmények, tudás. Ami fontos, az nem trükk, nem tehetség, nem szorgalom, nem kiváltság, hanem az, ami normális, vagyis közös. Az ember lényege nem az egyéniség, hanem a közösség. Az emberek nem lehetnek egyénenként független gondolkozásúak, mert a független gondolatok elvesznek, amikor a független ember meghal. Függünk egymástól.
A globalizáció azért nem emberi, mert nem személyes (legfeljebb korrupt, vagyis személyeskedő) és nem örök (most akar hasznot és nem holnapután. És egyáltalán: miért akar hasznot?).
Azért emberi mert
Az emberi tulajdonságok juttatták el a társadalmat, olyanná amilyen! Bármivel is magyarázzuk.
Ez a rendszer tartalmaz természeti törvényeket és ember által moralizált, vagy éppen demoralizált elemeket! Az ember végül is teremtmény, a természet teremtménye! Akkor, kié a felelősség? Az isteneké!? (Mert az ember a saját mentségére, burkoltan az isteneket is hajlamos hibáztatni!)
Továbbá az emberi természet el nem fogadása, abban is megnyilvánul, amikor a másik emberre húzzák a vizes lepedőt!
Egy példa: Ha egy nagy vihar elsüllyeszt egy hajót, akkor a tragédia okát mindenki elfogadja,
és sajnálatos természeti katasztrófának minősíti.
Viszont, ha emberi hibából származik a baj, akkor felelőst, felelősöket keresnek, megszégyenítik, bírságolják, bebörtönzik, vagy meglincselik azt az embert is, aki ártatlan tévedésből okozott katasztrófát! Pedig nem tett mást, mint emberként volt jelen, a példa esetében, hajóskapitányként! A vizes lepedő pl. így hangzik: halált okozó gondatlanság!
(Persze akik a törvényeket alkotják és gyakorolják, soha nem vállalnak olyan jellegű felelősséget, hogy ők ilyen helyzetbe kerülhessenek…)
A lényeg, hogy mi emberek nem tudjuk elfogadni saját, hibáinkat ellentmondásos felépítésünket.
A filozofálók mozgatórugója is ebből az érzésből származik!
Mi az "emberi"?
Fél évvel ezelőtt még teljes mértékben egyetértettem volna azzal, hogy az ember a természet része és a mai világ azért olyan, amilyen, mert az ember ilyen és kész és ez ellen nincs mit tenni. Az első felével ma is egyetértek, vagyis azzal, hogy az ember a természet része, legalábbis abban az értelemben, hogy nem a hatodik napon teremtett minket Isten, hanem több millió év alatt fejlődtünk ki.
Feltehetően az agyunk és a szellemi képességeink (biológiai, vagyis hardver értelemben) nem sokat változtak százezer éve, ehhez képest az utóbbi pár ezer évben látványos változás következett be az életrendünkben. Ez azt bizonyítja, hogy nem vagyunk csupán a biológia (hardver) által meghatározottak, hanem megjelent velünk egy új minőség a természetben, a szellem (nevezzük most csak egyszerűen így). Szabad vagyok és választhatok: nem kell fejbevernem bunkóval az idegent, hanem meg is hívhatom az asztalomhoz. Egy biológus abból indulna ki, hogy az embergyerek a többi emlős ivadékaihoz viszonyítva sokkal fejletlenebbül jön a világra és sokkal tovább szorul védelemre és segítségre (egy őzgida a születése után pár órával lábra áll), ami kikényszeríti a szülők összefogását, a kommunikáció fejlettségét és elsősorban az altruizmust. Persze az evolúció nem célszerű, vagyis nem tudja előre, mi sül ki majd a dolgokból, vagyis feltehetően egy már létező altruizmus tette lehetővé az embergyerek hosszú függését. Ez egy tipikus "mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás" kérdés, mert az embergyereknek (többek között) pont azért kell sokáig fejlődnie, hogy ez a bizonyos altruizmus kifejlődhessen benne. De ezek részletkérdések.
A lényeg az, hogy több százezer olyan év telt el, amiről semmit sem tudunk, pedig az agyunk már hasonlított a maihoz, az életmódunk, de főleg a gondolkodásmódunk azonban gyökeresen más volt. Minden szent könyvben (HamvasRészletek
Író, filozófus, könyvtáros.
szóhasználatával élve: a hagyomány) megemlékeznek az Aranykorról (Édenkert), amikor a szeretet uralkodott (amit ma a biológus altruizmusnak nevez). Ebben a korban nem létezett a mai értelemben vett történelem, mert nem történt semmi említésre méltó (ami ma, vagyis pár ezer éve említésre méltó, az lényegében mind vérengzés, harc és szemét aljasság), és nem létezett az egyén (ego), mert a közösség (én, te, a család, a nemzet, az emberek, az állatok, a növények és kövek és minden más) volt a fontos, a szerzés helyett az adás (megosztás, részvét), a természet letiprása helyett az áhitat. Ebből a korból nincsenek írások, épületek, tárgyi emlékek, nevek, ezek ugyanis már csak a harmóniából kiesett egók kétségbeesett kapálódzásai. A mai kor világszemlélete hetente változik, vagyis biztosan nem helyes.Az a bizonyos újdonság, ami az emberrel először jelent meg a természetben, a következő: az életben megvalósítani azt, ami több, mint élet. Az ember az első, aki tud a halálárólRészletek
Induljunk ki abból, hogy az ember az első olyan faj a Földön, melynek egyedei tudnak a halálról. Én elfogadom az evolúció elméletét, vagyis azt, hogy a ma ismert élőlények több milliárd év alatt alakultak ki, és nincs igaza azoknak a kreacionista elképzeléseknek, melyek szerint a fajokat Isten egyenként teremtette pár ezer éve. Bár az alább kifejtendő gondolatokat ez lényegében nem érinti. . Ezt a régiek tudták. A mai ember visszafejlődött, mert nem valósítja meg önmagát, csak élni akar, mint az állat. Ez sem megvetendő, de ez a "poén" már "le van lőve". Csupán élni az állat is tud, én viszont több vagyok ennél, ember, aki tudja, hogy meg fog halni, vagyis túllát önmagán.
Egyszer autót vezettem és egy képet láttam: egy húsz év körüli lány áll a buszmegállóban, a haja belőve, a smink tökéletes, a ruhadarabok igényesen összeválogatva. Az ízlés "kültelki" volt, de érződött az energiabefektetés, az igényesség. Mindeközben a buszmegálló üvegfalai kitörve, a műanyag szemetes kuka szétolvadva egy korábbi tűzben, a hátteret adó ház vakolatlan, a kerítésoszlopok kidőlve, csikkek, műanyagpoharak szanaszét. Fájdalmasan láthatóvá vált az éles határ az én és a külvilág között. Az a lány leszakította magát a közösségről, csak a saját életét látta és nem értette, hogy egyéni megoldás (megváltás) nincs, amíg a züllés és pusztítás uralkodik, neki (egyénileg) nincs miért tepernie. Nem rogyott térdre és nem mondta: "Uram, légy irgalmas ezekhez az eltévelyedettekhez, bocsáss meg nekik azért, hogy nem látják a Te művedben a csodát!"
Szentimentalizmus? Vallásos hóbort? Legyintünk és azt mondjuk:"Ugyan már, az élet nem erről szól, a győzelem a fontos." Ez a mai kor két legnagyobb hazugsága. Egyrészt győzni csak egyénileg lehet, ámde az egyén valójában nem létezik, hiszen az egyén múlandó, másrészt a győzelem már önmagában is problematikus, hiszen pont az ember az, aki (az altruizmus révén) kilépett a versenyből és az első lény, aki nem nyerni akar, hanem adni.
szellemi egyensúly?
Az emberi szellem, önmagában, valóban nem tud megállni a saját lábán, mert támpontok, viszonyítások kellenek, ahhoz, hogy értékelni tudja saját helyzetét. Ezért, igazad van abban, hogy nem lehet teljesen független. De akkor hogy tud a belső érték és a közösségi érték egyensúlyba, harmóniába kerülni?
A mai korban, amikor az embereknek nincsenek meghatározott közös irányvonalai, céljai, amikor az érték fogalma nagyon eltérő (relatív) a szűk közösségben is, hogyan tud közösségi életet élni, és arra támaszkodni?
Napjainkban, a „fejlett” infrastrukturális környezetben, a rengeteg információ egyre kuszább, sokértelművé teszi a világot. Vagyis egyre kevésbé van egység! A rideg, biztonságérzést nem adó sokféleségben, egyre nagyobb a szükség, egy stabil, induviduális személyiségre, amire támaszkodhatunk. Az egység, ebben az esetben, egy személyen belül jelenik meg. A közösség pedig külső környezetként. Tehát kilépünk a „Táptalajunkból” és autonóm személlyé próbálunk válni.
Nem véletlen, hogy azokban az elszigetelt országokban, ahová beáramlik külső információ az előtte évekig fennálló egységet bomlassza! (Ráadásul statisztikailag is bizonyítottan a megváltozott helyzet nagymértékben növeli a depressziót…)
(Kisgyerek koromról, emlékszem arra a pillanatra, amikor játék közben lángra gyulladt az „öntudatom” egy pillanat alatt. Először rendkívül érdekes volt, inkább nyomasztó, mint kellemes. Hirtelen, kívülről láttam magam, de egyben belülről szemléltem a jelenséget és nem értettem mi is ez az egész, nagyon furcsa volt…
Ezzel a példával azt a kettős érzést szeretném szemléltetni, amit sokszor érzünk. hogy menyire nincsen igazán szilárd talaj az emberi szellem lába alatt, és mennyire relatív minden, nézőpont.)
Sajnos a józan értelem, ezeket a folyamatokat biztosan nem fogja megváltoztatni. Szerintem, valami nehezen meghatározható, törvényszerűséget követ a földi élet, amit az emberi szellem, nem képes irányítani! (még akkor sem tudna, ha bizonyítottan tudná a lényegét.)
Én nem hiszek abban, hogy eljön a megváltás és idillikus életet élhetünk. Hogy az általunk moralizált világ, egyszer majd eljön! De nem is vagyok elkeseredve miatta. Azon sem szabad szomorkodni, hogy a régi korokban így volt meg úgy volt… Csendes szemlélői lehetünk csak annak, ahogy a folyamatok zajlanak, és jókat tudunk róla vitatkozni, miközben az események makacsul zajlanak…
Persze lehet, hogy fél év múlva én is egészen másképpen fogom látni…
Belső és közösségi
Azért vagyok gyakran kétségbeesett, mert látom, hogy van választásunk, de rosszul döntünk. Illetve nem beszélek többes számban: rosszul döntök. Másban tisztán látom a mohóságot, de magamban nem ismerem fel, csak néha és csak utólag. Lemondok a szabadságomról, amikor a zöldséges standnál a legszebb barackokat válogatom ki magamnak. Ha öt perc múlva önmagam után érkeznék, akkor is a legszebbeket választanám és tök elégedett lennék, pedig öt perccel előttem már elvittem a még szebbeket. Mindig a nekünk tetszőt választjuk a kínálkozó lehetőségek közül. A szabadságról akkor mondunk le, amikor abból választunk, amit látunk, pedig sokkal több van, illetve akkor, amikor a legjobbat akarjuk. Az utóbbi eredménye az, hogy előre eldöntöm, mi nekem a jó és a világ nagy részét így elveszítem.
Megyek az utcán és találok egy tízezrest. Képtelenség nem lehajolni érte és máris gépezetté váltam ember helyett. Én vagyok a felelős azért, hogy mit engedek be magamba, hogy minek engedelmeskedem. Az Isten országa minden pillanatban, bárhol, bármilyen körülmények között realizálható, csak annyi a dolgom, hogy igent mondok nem helyett, ölelek az ölés helyett. Én vagyok az egyetlen oka ennek az egész szörnyűségnek, mert azt hiszem, fenn kell tartanom az eddig elért életszínvonalamat, de ezáltal lemondok a sebezhetetlenségemről.
Biztos talaj
Még egy kicsit hozzászólok.
Igen, úgy tűnik, a személyiségre (egóra) valóban szükség van, de ha jobban megvizsgáljuk ezt az egót, azt látjuk, hogy a legnagyobb részét a félelem és a különböző védekezési stratégiák teszik ki. Mintha nem valamiért, hanem valami ellen volna rá szükség. Beleszületünk egy véleményektől és ítéletektől mérgezett szellemi környezetbe, ahol mindig valamiért váratlanul ránkförmednek ("Hogy nézel ki, azt hiszed anyád mosónő?!", "Ne barátkozz az Áronnal, mert zsidó!") és mi igyekszünk valahogy menteni magunkat. Az eredetileg bennünk lévő lelkesedések, ösztönenergiák, örömforrások eltorzulnak és később káros szenvedélyekként, mániákkéntRészletek
Azt mondják az okosok, hogy a cápa nem tudja áthajtani a vizet a kopoltyúján. A csontos halak, mint a ponty, vagy a csuka tátogatnak a szájukkal, hogy oxigéndús vizet áramoltassanak át a kopoltyúikon, hasonlóan ahhoz, ahogy mi vesszük a levegőt. A cápa viszont az ősibb porcos halak közé tartozik és nem képes mozgatni a vizet, ő maga mozog benne. Folyton úsznia kell, hogy meg ne fulladjon. és gyűlölködésként jelennek meg (az energiájuk megmarad, csak rossz irányt vesz) mert civilizáltan kell viselkedni. Normális esetben pár hónap helyett évekig anyatejen kéne élnünk, ruhát nem kéne viselni, mert csak vigyázni kell rá, a szüleinknek nem kéne száguldó autóktól, konnektoroktól félteni minket, tőlünk meg a kanapérugót, meg a függönyt, stb.
Azt hiszem, egy normális világban a személyiség sokkal kevésbé állna szemben a világgal, nagyobb lenne a bizalom és az odaadottság, mert a személyiségen belül rend volna, nem volnának belső konfliktusok, szétforgácsoló erők. A mai túlindividualizáltság, ami ráadásul nem is valódi, hiszen a külsőségek halmozásával operál, a belső, tehát a valódi individuum szétesettségét leplezi. Senki sem azonos önmagával és a belső káoszt anyagi javak, innen-onnan összeszedett ítéletek és ideológiák zűrzavarával próbálja pótolni, de elég egy kisebb konfliktus, vagy nem hétköznapi esemény és jön a pánik, vagy az agresszió.
Nézzük a húszéves sofőrt, aki ledudálja az öreg nénét a zebráról, közben a saját nagyanyját talán még magázza. Hogy nem veszi észre, hogy a két hölgy ugyanaz? A zebrán totyogó idegen az ő szemében nem is ember, csak pillanatnyi probléma, akadály, tárgy. Ugyanígy nem ember a zsidó, a cigány, fideszesnek a szoci, liberálisnak a jobbikos, britnek az ír, töröknek a görög. Mindenkit az definiál, hogy kit, vagy mit utál, kitől, vagy mitől választja el magát.
Van aki utálja az almát. Rémisztő! Miféle nyakatekert lelki konfliktushalmazt hordozhat az, aki egy ilyen csodával kapcsolatban bármiféle kritikát képes magából kiizzadni? A csoda nem az ízben van, hanem abban a lehetőségben, hogy odamész a fához, felnyúlsz (nem kell hatósági engedély, tulajdoni lap, igazolás, szakirányú végzettség), megfogod, leakasztod és beleharapsz és úgy, ahogy van, mindenféle előkészület és eljárás nélkül, azonnal fogyasztható. Az almafaRészletek
Erdei sétám közben a hegy lábánál öreg gyümölcsösre bukkantam. Kora délután lehetett, a szeptemberi nap erősen tűzött, ezért kiválasztottam a legidősebbnek tűnő almafát és letelepedtem alatta. Gyors szomjoltásként a hullott gyümölcsből egyet elropogtattam, majd kiraktam a hátizsákból a kenyeret, a sajtot, a bort és megebédeltem. együttműködik veled, ad neked valamit és cserébe csak annyit kér, hogy valamilyen távolságra vidd el a magokat. Csak eltorzult lélek lehet az, aki inkább lemond az ilyesfajta együttműködésről csak azért, hogy fűnek-fának hangsúlyozhassa, hogy létezik és más, mint a többi. Abból építkezik, hogy nemet mond.
Rezeg a léc
Az én felfogásomban nem minden individuum operál külsőségekkel, de azt nem kétlem, hogy
ebből a típusból van kevesebb.
A „normális” világ fogalma pedig nehezen meghatározható, hiszen te is, tanult erkölcsi alapra helyezed ezt a bizonyos normális világ fantáziáját. És ha jobban belegondolunk, sohasem, semelyik korban nem valósult meg az idillikus harmónia. De az embereket régóta foglalkoztatja a kérdés. (Pl. Ádám és Éva a paradicsomban…) Valamint nem akarjuk tudomásul venni, hogy se a világegyetem, sem pedig a földi élet nem az ember kényelmére, nyugalmára van formázva!
Freud azt mondja, hogy stressz nélkül vegetálna csak az ember és nem fejlődne!
Másodsorban rengeteg nézőpont jut el egy személyiséghez, ami teljesen természetes, hogy zűrzavart okoz! És itt elérkezünk egy nagyon nehéz kérdéshez, hogy akkor mi a kedvező?
A sok, vagy a kevés inger?
Mostanában sokat használt állítás, hogy az „ingerszegény környezet” hátrányos a fejlődő gyerek számára. Elsőre azt gondolhatjuk, hogy ez igaz.
De mi újság az ingergazdagsággal? Én azt látom, hogy a mai huszonévesek valóban sokkal tájékozottabbak, mint én voltam ennyi idősen. Ellenben a pszichéjük nagyon befolyásolt, és ez a generáció már teljesen védtelen globalizációval szemben. A számukra háttérként szolgáló információ áradat, mint néhány fantasztikus filmben láthatjuk, gépeket, alkatrészeket csinál belőlük.
Viszont, ha az emberek alkatrészé válnak, akkor az, pont nem az individualitást szolgálja.
De nyilvánvalóan, nem is az egységet! Akkor felteszem a kérdést!
Milyen rendszert szolgál a mai világ társadalma?
Idill
Én azt hiszem, a Föld igenis az ember kényelmére van formázva. Van olyan tudatállapot, ami kompatibilis az érintetlen Földdel, de ezt a tudatállapotot ma már nehéz előkotorni az agyunkból, pedig ma is ott van. Erről most nem tudok többet írni, csak érzem (tulajdonképpen minden esszém csak erről szól).
Nem csak az ingerek mennyisége, hanem a minősége is számít. Az ingerek (vélemények, értékítéletek) úgy sarjadnak egymásból, mint a fa: minden ág mindig tovább elágazik a végtelenségig. A mennyiség az összes elágazások száma, a minőség a fa törzséhez való közelség. Nézzük például az internetes tartalomkezelő rendszereket: melyik a jobb? A szellemikocsma.hu-t a Drupal hajtja, ez volt a legjobb választás? Nekem igen, mert PHP alapú tartalomkezelő rendszer, aktív magyarul beszélő közösségi támogatással.
A magyarul beszélő közösség (akiktől tanácsot lehet kérni) itt a legaktívabb a több száz PHP alapú tartalomkezelő rendszer között. Visszaléptünk egy elágazást az értékítéletek fáján, ahol választhattam volna tartalomkezelő rendszer helyett keretrendszert (framework) is.
Azért választottam tartalomkezelőt, mert több dolgot kapok készen, mint keretrendszer esetén. Visszaléptünk egy elágazást az értékítéletek fáján, ahol néhány PHP alapú megoldás közül választhattam volna.
Azért választottam ezek közül PHP alapút, mert azt a keveset, amit programozni kellett rajta, nekem ezen a nyelven a legkönnyebb. Még egy lépés visszafelé az értékítéletek fáján, ahol 10-20 programozási nyelv közül választhattam volna.
És így tovább: miért választottam kész megoldást, ahelyett, hogy az egészet én írtam volna? Miért döntöttem úgy, hogy kell nekem egy ilyen honlap? Miért érdekelnek szellemi kérdések? Miért halad rossz felé a világ? Egyáltalán, rossz felé halad? Mi az élet értelme?
Minden kérdés egy korábbi döntés eredménye, mik az elsődleges döntések?
Az idill elvesztése egy több ezer éve hozott rossz döntés eredménye, de ezt a rossz döntést minden újabb generáció ugyanúgy meghozza. A régi kérdés mindig aktuális, ezt HamvasRészletek
Később így folytatja: Még később: Ez az ember előbb könyvtáros, majd földműves, még később raktáros, segédmunkás és gondnok volt (lásd: életrajz), egyik mestere, Jacob Böhme cipész. Saját életükben középszerűnek tűnő emberek, akik megpróbáltak kilátni az őket körülvevő, aktuális jelenből.Író, filozófus, könyvtáros.
így mondja az Interview-ban:Mégis csak írok még valamit arról a bizonyos tudatállapotról, amit a hozzászólás elején említettem: nagyon nehéz egy anyának belátni, hogy Isten országa jó, amikor a hatéves gyermeke rákban haldoklik. Ha ez sikerül az anyának és el tudja viselni a megrendülést (egyrészt a gyermek elvesztését, másrészt az élményt, hogy ez így van jól), akkor közel kerül az idillhez. Ez az idill nem attól idill, hogy minden kívánságunk teljesül, hanem attól, hogy minden úgy jó, ahogy van, még akkor is, ha ez mérhetetlenül fáj. Az ember attól lesz nagy, ha átöleli ezt a fájdalmat, nem kizárja. Joggal teheti szóvá bárki: "Akkor mit nyavalyogsz, hogy a világ így szar, meg úgy szar, miért nem fogadod el olyannak, amilyen?" Azért, mert ez a mai világ már több ezer éves nemelfogadás eredménye, de bárkinek bármikor lehetősége van visszamenni az ős nemelfogadásig és a nem-et igen-re változtatni.
Hogy konkrétan mi ez az ős nemelfogadás, a proton pszeudosz, nem tudom. Bűnbeesés. De mi volt a bűnös tett? Enni a tudás fájáról, elválasztani a jót a rossztól? Biztosan jelen van bennem most is, de nehezen tetten érhető, pedig visszalépni az Édenkertbe (a mennyek országába) csak egy kapcsoló átállítása az agyban. Bárki számára, bármikor nyitva a lehetőség.
Téma
Szóval, hogy állunk ezzel a globalizációval? :-)
Már korábban írtam, erről de muszáj vagyok mégegyszer rávilágítani, arra a tényre, hogy az események lelasíthatattlanúl,
megakadályozhatatlanúl, haladnak egy bizonyos irányban. Függetlenül a tudatos emberi szándékoktól!
És ez minden korban így volt, csak régen százévek alatt változott annyi, mint most egy év alatt. Mindig voltak szabályok, törvények, illemek pl. erkölcsiek, és nézzük meg, most hol tartunk ezügyben!
És nagyon igaz csapos, amit mondtál, hogy egy kapcsoló az agyban, magamon is sokszor érzem a lehetőséget, mégsem vagyok képes átkapcsolni.
Olyan mintha lenne valami ember által nem ismert erő, ami irányítaná az eseményeket. Én sosem voltam összeesküvés elméleteket elfogadó ember, most sem, de úgy érzem van valami, erő! Hogy, ezt magunkban hordozzuk e vagy sem, nem tudom, talán igen. Valószínüleg sosem tudhatjuk meg a szerepünket a gépezetben, de hogy alktrészek vagyunk az szinte biztos...
OK, vissza a témához
Nagy kérdés: hogyan lehetséges szabad akarattal rendelkező embereket irányítani? Talán láttad a Koyaanisqatsi című filmet. Felgyorsított képek a világról. Íme egy részlet:
A hosszan kígyózó kocsisorokat alkotó minden egyes autó volánjánál egy-egy tudatos ember ül az ő szabad akaratával, az eredmény mégis pont olyan ostoba és mechanikus, mint a folyadékok áramlása. Én sem hiszek az összeesküvés elméletekben, nem hiszem, hogy valahol valakik összeesküdtek és addig agymosták az embereket, amíg azok autóba ültek, hogy áramolhassanak. Az ostaba mechanikusság nem volt előre eltervezett cél. Ezeket az emberek a saját érdekeik irányítják, mindenki munkába megy reggel és este haza akar jutni. Mivel ezek az érdekek hasonlóak, a sok ember együttes mozgása tehetetlen sodródásnak látszik felülről nézve.
De nézzük ugyanezt az egyes ember felől. Ha mondjuk láttad ezt a filmet, elgondolkozhatsz azon, hogy ez a sok ember miért akarja mind ugyanazt, ugyanúgy. És itt jön be a személyes felelősség és a fentebb említett döntési fa. Munkába akarok jutni reggel és este haza. Lépjünk vissza a döntési fán: kell nekem dolgozni járni? Naná, el kell tartani a családot, és főleg életben kell maradni! De választható az is, hogy nem tartom el a családot és nem akarok mindenáron életben maradni. Erről beszél Jézus: "Az én országom nem evilágból való", Hamvas pedig ezt mondja: "A mai életrend alapja, hogy az ember a lényt, ami az életnél több, meghazudtolja, és odadobja a merő életnek. Az életért odaadok valamit, ami az életnél több. ... Az élet nyers állapotában az önmagára való sóvárgás és éhség és hiány és szomjúság. Ez az élet alvás. Ez a vad és beoltatlan élet. Keresztényül megváltatlan. Hagyományul beavatatlan." Szóval minél alacsonyabb szinten (életbenmaradás) vagyok megfogható, annál alacsonyabb szintű lesz az egész élet.
A legfőbb személyes bűn ma az (és ennek eredménye a globalizáció), hogy az ember rövid távú megoldásokban hisz, hogy már csak egyet kell aludni és minden jó lesz, már csak a következő választásig kell kihúzni, már csak meg kell hódítani azt a szőke csajt, már csak rendszert kell váltani, már csak meg kell szerezni a fekete Audit, aztán a másodikat, aztán a jacuzzit, aztán, aztán, aztán... És a legfőbb személyes bűn az is, hogy elhiszi, hogy itt az életben van a megoldás, és nem Bibliát olvas, hanem TV-t néz, vagy a TV-ben a Bibliáról beszél, aztán felveszi a gázsit, és elmegy mulatni. Az is bűnös, aki bulvárlappal ámít, de az is, aki eladhatóvá teszi a bulvárt azzal, hogy megveszi. Egymást hülyítik egyre lejjebb.
Valószínüleg igazad van és itt már nincs mit tenni, csak várni a végkifejletet. Az egyes ember itt már nem tehet semmit, de annyit azért kell tudni, hogy részt veszek benne és ha nem vennék benne részt, akkor is részt vennék benne. Ha "nem adom oda az életért, ami az életnél több", és kirúgnak a munkahelyemről, elúszik a házam, utcára kerülök és mezítláb próbálom győzködni az embereket a bevásárlóközpont parkolójában és ők leköpdösnek, akkor lehet, hogy holnapután hős leszek, vagy örökre elfelejtenek és névtelen sírba temetnek, vagy el se temetnek, mert addigra nem lesz levegő, víz, vagy kenyér és a kutyák falnak fel az utcán, de akkor is tudom majd, hogy igazam van. Most én köpdösöm le a lúzert, meg a bibliaárust és kurvára azt hiszem, hogy igazam van, mert "odaadtam az életért, ami az életnél több", de a szívem mélyén érzem, hogy mégsem.
Pár év és a környezetvédők megoldási javaslata lesz a hivatal álláspontja, a környezetvédelemből ugyanolyan parancsuralmi rendszer lesz, mint most a szabad kereskedelemből, korábban a szocializmusból, még korábban a demokráciából lett (és közben fel fog gyorsulni a környezetpusztítás). A hivatal maga sosem volt és sosem lesz kérdés, minden rendszert túlél (az ókori Egyiptom óta) és abban rejlik a sikere, hogy mindig azt állítja, tudja a megoldást és már csak egyet kell aludni a megváltásig. A legfőbb hazugsága az, hogy a megváltás nem egyéni, hanem rajtuk múlik! Pedig a valóságban nem, ők csak élősködnek a félelmeinken és megpróbálják elhazudni, hogy "Isten országa tibennetek van" és mi még mélyebbre süllyedünk, elhisszük majd, hogy a bifidusz esszenzisz a megoldás, sorban állunk és engedelmeskedünk, amíg majd olyan szar nem lesz, hogy felfaljuk egymást, állatabbak leszünk az állatnál és hisztérikusan vihogva ugrálunk egymás koponyáján. De ha nem a környezetvédelem, akkor a fogyókúra, a biokaja, mindig új és újabb megoldási javaslat, a folytonos keresés, mert nem vesszük észre, hogy az Isten országa mibennünk van, nem kívül és nem majd, hanem már tök régen, itt és most, itt bent. Most azonnal ki kell szállni, és nem hinni a noname-magazin fogyókúra, pasifogó és sikertipp tanácsainak. Még mindig tisztességesebb alkoholistaként összehugyoznunk magunkat az aluljáróban, mint részt venni ebben a fosban. Az önérzetünket ugyanis már rég feladtuk.