zellemi kocsma

Költői kérdésnek szántam, de bírod még?

Jártam egy Balaton-felvidéki parasztházban. Kőből épült, a vakolat göröngyös, az ajtók és ablakok kicsik. Mikor kiléptünk, a társam szánakozva ezt mondta: "Azon gondolkodtam, hogy lehet így élni?" Én is pont ezen gondolkodtam, csak épp mélységes tisztelettel.

A reklámok reklámja. Hatalmas víz, na mondom, betyár élet visz a víz. Nem, úsznak elő a halak, tátognak, a képernyő elején lehorgonyozva, köszönetet mondanak: „Köszönjük, hogy európai életkörülmények között élhetünk.” Megható pillanatok minden idegszálammal összpontosítottam a képernyőre. Ez igen, ránk, emberekre ez miért nem vonatkozik? Már, mint az európai életkörülmény? Gondolkodóba estem, nem könnyű feladat, de megerőltettem magam.

Különbözőek vagyunk ez nem baj. Habitusunk, kultúránk, gondolkodásunk alapján fejtjük ki véleményünket dolgokról, eseményekről, ez sem baj. A baj ott kezdődik, ha ezt nem tudjuk kellő önuralommal, önfegyelemmel tenni.

Erdei sétám közben a hegy lábánál öreg gyümölcsösre bukkantam. Kora délután lehetett, a szeptemberi nap erősen tűzött, ezért kiválasztottam a legidősebbnek tűnő almafát és letelepedtem alatta. Gyors szomjoltásként a hullott gyümölcsből egyet elropogtattam, majd kiraktam a hátizsákból a kenyeret, a sajtot, a bort és megebédeltem.

Az alcím ez lehetne: "Az Ördögről". Ez egy rövid esszé. Gyakorlatilag ennyi:

Azt mondják az okosok, Magyarország nem elég versenyképes, nem növekszik elég gyorsan a gazdaság. És ettől mi tök rosszul érezzük magunkat. Órákig vitatkozunk a megoldásról, ugyanakkor nemigen tesszük fel a kérdést, hogy van-e egyáltalán értelme ennek a versenynek. Nem lehet, hogy a nagyinak van igaza, aki, miközben behozza az edéd után a meggyes pitét, ezekkel a szavakkal inti le az asztalnál hangoskodó férfiakat:

Mer' folyton az a hülye politika...

Rendhagyó esszé ez. Megemlékezés egy fontos emberről, aki elment. Ennyi... Hallgassátok a dalokat, amik utána maradtak.

Ez egy bonyolultabb, hosszabb eszé. De ne ijedj meg, szerintem érdemes elolvasni. Nagyjából arról szól, hogy miért is kell nekünk embereknek egymással beszélgetni.

Béla hat éves volt, amikor a szüleivel először mentek le a Balatonhoz a Ladával. A sajátjuknál sokkal menőbb autókat látott, ezek az autók ultramenő villák előtt parkoltak és hipermenő csajok támaszkodtak rájuk a slusszkulcsot pörgetve ujjukon. Béla elhatározta, hogy túllép csóró szülein és meghódít egy ilyen hipermenő csajt.